Gergely-járás, iskolába hívogató – nyílt nap az alsó tagozatban

| | 0 Comments| 17:53
Categories:

Március 12-e Gergely napja. Ehhez a naphoz több hagyomány is fűződik, közülük eggyel ismertették meg 3. osztályos tanulóink óvodásainkat. A gergely-járás szép hagyományának bemutatását követően, az óvó nénik vendégül látták iskolásainkat. Ezután minden szereplő kézen fogott egy vagy kettő leendő első osztályost és át kísérték őket az iskolába. Az óvodások szülei is ellátogathattak az iskolába, ahol több féle foglalkozáson is részt vehettek gyermekeikkel együtt. A foglalkozásokat a tanítónénik állították össze, tulajdonképpen egy nyílt napot tartva az iskolában, hiszen a tanítók a saját tanítványaikat is bevonták a foglalkozásba. A szülők megismerhették az iskola felszereltségét, az ott dolgozó pedagógusokat és az iskolában folyó munkába is bepillanthattak.